Friday, March 29, 2024
HomeHungarianFilmtörténet legjobb űrcsatái - Van-e élet a Csillagok háborúján túl?

Filmtörténet legjobb űrcsatái – Van-e élet a Csillagok háborúján túl?

Lassan a mozikba ér az év legjobban várt tudományos fantasztikus filmje (vagy más értelmezés szerint űr kalandfilmje) az Utolsó Jedik. Bár a legutóbbi résszel nem vagyok teljesen elégedett, álljon itt most egy válogatás a filmtörténelem legjobb űrcsatáiról.

Hogy ne legyen annyira könnyű a 10 jelenetet összegyűjtése, felállítok pár kritériumot az elején. Egy jó űrcsatához először is kellenek megfelelő űrhajók, lehetőleg sok. Ezért kihagyom azokat a szitukat amikor két úrhajú párbajozik, mint a Khan bosszúja vagy annak remake-je (Into darkness), vagy a Yesterday’s Enterprise (amely egy remek része a sorozatnak, de több okból is elvérezne). Az is kimarad, ha nem az űrben csatáznak, így a Birodalom Visszavág felszíni csatája a Hoth bolygón bukik egy dobogós helyezést, . A listára kerülhettek csaták mozifilmekből és TV sorozatok ból is, de a rajfilmeket és számítógépes játékokat nem engedtem be, pedig jó néhány film megirigyelhetné a Starcraft átvezető animációit, vagy a Mass effect játékmenetét. Sőt megkockáztatom, hogy a Starcom vagy a Robotech, esetleg a Klünok háborúja rajzfilm-sorozat egyik másik jelenete is ideférne, az egész estés Manga rajzfilmekről nem is beszélve. Ezen felül Igyekszem korlátozni a franchise-okat, mivel sorozatok, mint a Star Trek vagy a Babylon 5 önmagában is megtölthetnének egy 10-es listát, de a hogy adjak némi mennyiségi engedményt, a Star Trek egyes sorozatai vagy a Star Wars mozifilmek sorozatai (IV-VI, illetve I-III,  valamint VII+ R1) külön is szerepelhetnek. Idővel egyes filmek elavulnak, az Utolsó csillagharcos előremutató számítógépes animációi manapság már eléggé átlátszóak, ráadásul a technológia nem öregedett annyira szépen, mint az Industrial Light and Magic legjobb stop-motion trükkjei, amelyek még ma is élvezhetőek. Nosztalgiázóknak mondom, a Pirx kapitány is lecsúszott a top tízről, a citromfacsaró és a kávéfőző meccséért fáradjanak egy gasztroblogra : ).

Akinek nincs jobb dolga, megpróbálhatja kitalálni a galéria képeit. : )

A fenti szűrőn átjutva nem árt, ha a csatának van valami fontos szerepe, vagy áll mögötte egy jól kidolgozott stratégia. Nem árt, ha találkozó meghatározza a saját univerzumának sorsát, nem csak egy apró összetűzés, de egy világ sorsa múlik rajta. Szintén díjazom a kellően kidolgozott a taktikát, számít a csatában résztvevő flották száma, de az is, hogy mennyire összetett a helyzet. Végül természetesen fontos a megfelelő megvalósítás: mennyire volt a filmre erőforrás, egyúttal túlélte-e a korszellemet, jól öregedett-e a jelenet. Végül pedig leírom ismételten, amit minden toplistánál írtam, ez az én személyes listám, a megítéléseket átszövi a filmekhez kapcsolódó saját személyes emlékem.

10. Csata Coruscantért, (Sithek bosszúja, Csillagok háborúja univerzum)

A Sithek bosszúja nyitó jelentében egy látványos űrcsata kellős közepén találjuk hőseinket, nem máshol, mint a Köztársaság szívében, a Coruscant bolygónál. Hatalmas hadihajók, agilis vadászok és pörgős jelenetek, mégis sikerült a 10. helyen landolnia..

Az utolsó hely oka pedig a se füle se farka helyzet, azaz nincs bevezetés, nincs áttekintés, nem tudjuk mi ez itt, kik harcolnak, a veszett pörgésben nem látjuk át helyzetet. Nekem az egész előzménytrilógia csalódás az eredeti három rész színvonala után, pedig ez a rész még a fénypontja volt.

9. Proxima III felszabadítása, (Nincs kegyelem, nincs visszaút, Babylon 5 univerzum, 4. Szezon 15. Rész,)

Egy régi kedvenc, azonban a 20 éves kor és a TV sorozat formátum nem ad ki többet a kilencedik helynél. A Baylon 5 az egyik legelső számítógépes animációval megtámogatott űreposz, remek ütközetekkel, amelyek fizikai modelljét korábban stop-motion technikával ilyen büdzséből sosem oldhatták volna meg.

A sorozat csatáiban bőven van stratégia, akad taktika és annál több tragédia, ráadásul a sorozat bővelkedik az űrháborús történetszálakban.

8. Csata a 001-es szektorért a Borggal (Star Trek Univerzum, The Next Generation)

Ez a csata a Star Trek franchise egyik legikonikusabb csatája, nem csak a TNG sorozat egyik legjobb történetéhez kapcsolódik, de az egyik visszatérő rémálma.

A Deep Space Nine is a Wolf 351-nél vívott csatával, vagyis inkább mészárlással indít. A First Contact is erre építi fel a film dinamikáját. 

A jeleneten látszik a mozifilmes költségvetés, mégsem érzem annyira teljesnek, ezért kissé lemaradt a helyezésben.

7. Klendathu inváziója, Starship Troopers

A Csillagközi invázió akár bukhatta volna a tisztes pozícióját mivel az földi inváziós flotta összeomlása nem egy másik flotta eredménye, hanem a saját önteltségüké. A támadás stratégiája eléggé minimalista, taktika pedig egyenesen nulla, mintha szándékosan akarták volna ledaráltatni az ágyúgolyó töltelék gyalogságot (aki emlékszik rá, a film zárójelentében a hurráoptimista propaganda filmben a nyerésre álló katonák már tizenévesek, szóval aligha volt B terv az invázió utánra).

Amennyiben elfogadjuk hogy a stratégia és taktikai hibák a történetvezetés részei, a jelenet lélegzetelállító, otthon évekkel később is újranézve. Verhoeven kaphatott volna egy esélyt a folytatásra a gagyi TV filmek helyett…

6. Csillagközi romboló (Battlstar Galaktica), az új TV-sorozat

A sorozat formátum nem tesz jót egy űrcsatának sem, de azért elég rendesen kidolgozták a BSG egyik másik részét. Ha szigorúan a látványt tekinteném, nem lenne indokolt a hatodik hely. De a történet és a stratégiai-taktikai alapozás elsőrangú (mint az Adama-manőver, amikor a Csillaghajót hőpajzsként használva bezuhannak a légkörbe, majd a vadászok kiengedését követően elteleportálnak).

A hatodik azért hely inkább mennyiségi okokra vezethető vissza.

5. Ender végső vizsgája, Végjáték

A film viszonylag friss, és a témája egy űrháborúban teljesedik ki. Ennél jobb jelöltet keresve sem találhatnánk egy ilyen listára.

Az ötödik helynél azért nem került előrébb, mert a film nem a háború dicsőségéről szól, ezért elvesznek azok a részletek, amelyek a csatajelentet igazából tökéletessé teszik. A lista első 5 helyén már besűrűsödött a mezőny.

4. Csata Scarifnál a Zsivány egyes felmentésére (Zsivány Egyes, Csillagok háborúja univerzum)

A Scarifi csata olyan, mintha kombinálták volna a Jedi Visszatér a Birodalom visszavág két ikonikus ütközetét. A stratégailag fontos cél érdekében a felkelők készek hajóikat is feláldozni, a taktika összetett, a csata egyszerre zajlik a bolygó felszínén, afelett a pajzsgenerátor eliminálásáért és a hadihajók között.

A megvalósítás hibátlan, azonban nem érzek akkora előrelépést, a nagy elődökhöz képest, mindössze egy remek remake, hogy egy szörnyű “aligterációval” éljek.

3. A Mr Univerzum bolygóját övező blokád áttörése (Serenity mozifilm)

Nehéz csatának nevezni, amikor egy hajó besétál a neki állított csapdába, ahol egy egész hadsereg várja őket. A stratégiát illetően a sorozat főhősei már egy rég elvesztett háború gyermekei, mindössze annyi a cél, hogy a győzteseken revansot vegyenek ott, ahol tudnak: azaz lerántsák a leplet a rendszer hazugságairól.

A stratégia cél tehát átjutni a blokádon, felhasználni a jeladót és leadni az üzenetet, hogy mindenki megtudja az igazságot. A csata zsenialitását a taktika adja: Mal olyan erős szövetségest  állít maga mellé, akikre senki sem számít, az ellenfél pedig fel sem tud eszmélni a meglepetésből „Target everyone, sombody fire!!!!”.

2. Visszatérés hadművelet, (Start Trek univerzum, Deep Space 9, 6. Évad, Sacrifice of Angels)

A csata valódi célja egyértelműen az volt, hogy a Star Trek franchise visszaszerezze a legtökösebb űrcsata címét a Star Wars franchise-tól. És ez meg is látszik, az akkor épp ereje teljében lévő ST franchise legjavát beleadta, végre nem csak Odo morfoltatására futja csak az animátorok munkaórája.

A DS9 utolsó három szezonja önmagában is megtölthetne egy top listát, tulajdonképpen az egész egy hatalmas űrháborús eposz, ez a csata pedig az egyik legfontosabb fordulópontja. A csillagflotta stratégia célja a DS9 visszaszerzése, mielőtt a Cardassiai irányítás alatt semlegesítenék a féregjáratot lezáró aknamezőt, a Domionion pedig erősítéshez juthatna. A taktika kicsit a régi tengeri sorhajók ütközeteihez hasonlítható, a csata pedig egy nagy veszteséggel járó kiegyenlített meccs két hatalmas hajóhad között. A Csillagflotta sokat kockáztat, mert védtelenül hagyja a központi naprendszereket, és a Klingonok támogatása nélkül szállnak harcba. Itt az egész qvadráns túlélése a tét.

Taktikailag nem annyira kidolgozott, de a Cardassiai csata a sorozat végén szintén megér egy pillantást. : )

1. Endori ütközet (Jedi visszetér, Csillagok háborúja univerzum)

Minden idők legjobb űrcsatája benne van már a korban, de mégsem ártott meg neki az idő. Ennyire stratégailag fontos és taktikailag összetett csatát azóta sem láttam. A felkelők túlélésének kulcsa, hogy lecsapjanak a még félkész (és működésképtelen) halálcsillagra. Azonban vélelmeik nem megalapozottak, az egész csak egy csapda a lázadás végleges eltörlésére.

A csapdába belépve a kötelék azonban nem akar meghátrálni, az endori különítményben bízva készek vállalni a pusztulás kockázatát is a siker érdekében. A csata dinamikáját fokozza a párhuzamos történetvezetés, ahogy gyors egymásutánban váltják egymást a pajzsgenerátor hatástalanításáért indított különítmény kalandjai és az egyre fokozódó űrcsata (a halálcsillag elől menedéket keresve a csillagrombolókkal közelharcba bonyolódó felkelők ), majd a végére a halálcsillagban induló hajsza a vadászok között. Akkoriban ez egy páratlan dolog volt, azóta történt egy és más a forgatókönyvírás terén.

Ez lenne az én listám, természetesen mindenkinek más a kedvence, be kell, hogy valljam, igényelt is némi utána olvasást, mielőtt billentyűzetet ragadtam. Amennyiben bárkinek eszébe jut jobb, vagy van kedvence ott a komment ablak. Biztos ami biztos, beszúrok a végére egy közvélemény-kutatást. 

 

 

The Editor
The Editor
A non-partisan yet active car-maniac.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

- Advertisment -

Latest articles

Recent Comments

Christopher Robson on Hypercars in Maranello
The Editor on XC60 speed
The Editor on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed