Thursday, March 28, 2024
HomeHungarianMinden idők 15 legjobb autós üldözése

Minden idők 15 legjobb autós üldözése

Beléptek a nagy öregek a szorítóba – meglepő eredménnyel

Valamikor 2017 első felében készítettem egy autós üldözések best-of listát, amelyben igyekeztem a kedvenc jelenteimet, amelyek nem szerepelnek a legtöbb listán, és a mai nethuszárok túl fiatalok ahhoz hogy teljes pompájukban átéljék a nagyképernyőn. Az első listánál lefektettem egy fontos szabályt, amely szerint száműztem a 60-as és 70-es évek filmjeit, mivel egyszerűen nem éreztem korrektnek a mai filmekkel összevetni a régi klasszikusokat egy ennyire technika-függő versenyszámban.

Az előző poszt kommentjeiben javasoltak alapján egy picit átgondoltam a tízes listát, és most kortól függetlenül beengedtem mindenkit. Ezzel bekerült jó pár új film,  néhány kedvenc pedig kegyvesztetté is vált, annak ellenére, hogy nem ragaszkodtam a tízes számhoz.

Az előző posztban lefektetett szabályok érvényesek (az autók, az akció és a realitás hármasán mérem a jeleneteket), és nem az volt a célom, hogy a világ összes autós üldözését idetegyem. És mivel még mindig autós blogot írok, kihagytam pár filmtörténetileg fontos hajszát, mint a Ben Hur és a Párbaj, mert ezek autós szemmel nem olyan érdekfeszítőek. Kockaságom miatt pedig többször is inkább szavaztam a friss tisztelgésre / remake-re, mint a korszakalkotó eredetire (sőt volt amelyik így két szék közt a pad alá esett, mint az Olasz meló). Mindazonáltal aki úgy véli, hogy az ő személyes kedvencét méltatlanul száműztem a toplistáról (az én előző listámról is lekerültek páran), várom a javaslatokat kommentekben. Ezért itt egy képsorozat a toplistáról lemaradt filmekből.

Várom a megfejtéseket a kommentablakban, ha mindet sikerül kitalálni, akkor bekerülnek egy későbbi B Listás posztba.

15. Die hard 5 – az élet drága, de Budapest legalább olcsó – kergetőzés kamu Moszkvában kamu oroszokkal

Mindenképpen szerettem volna egy hazai üldözést is tenni, és sokáig hezitáltam három jelölt között. Az egyetlen bibi hogy egyik sem igazán állná meg a helyét ezen a listán. Ott a Dögkeselyű, ami finoman szólva is nem öregedett szépen, de érdekes mementója a 80-as évek depressziójának, amikor az autós városképet pár modell uralta. Aztán ott a Pogány madonna vagány karambolos jelenete, de erről nem találtam rendes felvételt a Youtube-on.

Marad tehát a Die Hard 5, amelyben megcsodálhatjuk fővárosunk szépségeit, és messze földön híressé teszi majd. Legalábbis azon nézők között akik készek az amúgy is felejthető film végén átböngészni a stáblista technikai részét.  Egy kicsit zavar is, hogy elpazarolom a 15. helyet ezzel, miközben régi legendás filmek lemaradnak.

14. Mátrix újratöltve – autós üldözés a Mátrixban

Alapjában véve nem szívesen tettem be a Mátrix 2 autópályás jelenetét a listára (nem is volt rajta az előző listán), de technikailag legalább akkora áttörés, mint Bullit vagy a Francia kapcsolat.

18_mtrx2_1.jpg

Autós szemmel azonban nem vagyok oda érte. A főszereplő Caddy szerintem illeszkedik a film sajátos formavilágához (amelyet számomra az első részben a Nokia 8110 Telefon testesített meg legjobban), de az igazi kunsztokat a fizikai törvényeire fittyet hányó főszereplők jelentették. Filmtörténetileg fontos jelenet, mert ezután özönlötték el a többé kevésébe hihető CGI effektekek az autós üldözéseket, de nem a kedvencem, ezért kapott egy 15. helyet.

13. Taxi 2 – Japánok a francia után

Bár az áttörés az előző rész volt, a Taxi sorozat legjobb jelenete számomra a második rész párizsi hajszája. Ha eltekintünk attól, hogy a taxi Peugeot nem végzik ki két perc alatt a géppisztolyos jakuzák az Evo Lancerrel, a jelenet tele van kaszkadőri mestermunkával,

A Párizs utcáim cikázó autók, és a változó kameraszögből mutatott pörgős jelentek kihozzák a maximumot. Amúgy könnyen ide kerülhetett volna a Transporter nyitó jelenete is, de valamiért rám ez a hajsza mélyebb benyomást tett.

 12. A Sziget – hajsza a jövő szupersztrádáján 

A sziget autós üldözésének különlegessége, hogy gyakorlatilag ugyanazt a forgatókönyvet rendezte le a mester filmjeiben. Komoly internetes szakirodalom lelhető fel arról, hogy hány snittje közös a Bad Boys II, a Sziget és a Transformers 3 autós üldözésének. Én azért a Szigetet nevezném be a listára, az a vagonkerekes rész nagyon ott van a szeren.

Sci-fiként akad pár érdekesség, mint a „dongó”, de alapjában véve autók kergetik egymást és felettébb impozáns módon, így a nyolcadik hely nálam garantált.

Ez a jelenet egyben ki is ütötte a Mátrix Újratöltve, a Transformers filmek és a egy sor másik számítógépes trükkökkel megerősített autópályás üldözését.

11. Nyomd, bébi nyomd! (Baby Driver) – véresen komoly jelentek erőlködés nélkül

A Babydriver kimaradt az előző felsorolásból több okból is, leginkább azért mert szégyenszemre eddig nem sikerült megnézni a filmet. A bankrablás utáni menekülés a piros Subaruban viszont már elérhető a youtube-on. A meglepően hiteles autós jelenetek szerintem éles kontrasztban állnak a meglehetősen nevetséges alapszitu elfogadtatására, de úgy tűnik mindenki imádta a filmet.

Nehéz is belőni a listán, mert a film a ma elérhető legfrissebb technikákat úgy veti be, hogy azok nem bántják a szemet, az iparos munka pedig hibátlan. A Rallye-versenyeken érlelt Impreza hitelesen, a fizikai törvényeit betartva piruettezik a rendőrautók és akadályok között, a sofőr pedig macska-egér hajszában hirtelen mutatványokkal rázza le üldözőit (mint a rögtönzött itt a piros hol a piros játék a helikopterrel). Személy szerinte az egyetlen gondom a helyzet komolytalansága (a zenére doboló tini gyerekkel a kormány mögött), ami miatt nem tudom egy lapon említeni a Drive-al.

10. A Quantum csendje nyitójelenete

Bár a James Bond sorozat minden egyes része vérbeli akciófilm, mégis nehezebb jó autós üldözést találni benne, mint eredetileg gondoltam. A legtöbb autós menekülés során ugyanis a másik fél általában más fegyvernemmel indul, hol egy tank, hol egy helikopter, hol egy tengeralattjáró veszi üldözésbe hősünket. Ezért négy-öt jelenet marad, amely megfelel a definíciónak és még mindig komolyan vehető. Ezek közé sorolnám a DB-5 és Amasova őrnagy Ferrarijának ismerkedését a Goldeneye-ban, a Halj meg máskor üldözését a jégpáncélon, vagy a „bérelt” Nokia-távirányítós 7-es bimmer leamortizálását.

A James Bondos sorozat kedvenc autós jelenete továbbra is Quantum csendjének nyitójelenete. Itt szinte minden tökéletes, a táj, a pörgős jelenetetek, az autentikus autók (az Alfa 159 amúgy is személyes kedvencem), mind helyén van. Talán a Parkinson-kóros operatőr kicsit ront az élményen, de a toplistás hely számomra továbbra is indokolt.

9. A Fast Furious freanchise fenenagy fennforgása

A FF sorozat önmagban megtölthetné a lista felét, még akkor is ha szigorúan betartjuk az előző posztban lefektetett szabályokat, és száműzzük a tankokat és repülőket.

 A fenti szabályokat betartva a kedvenc jelentem (az amúgy elég gyengére sikeredett) második rész “”felvételije”.

Amennyiben átmegyünk “god mode”-ba, akkor talán a hatodik rész tankos autópálya-üldözéses jelenete lenne a befutó.

8. Drive – egy valóban realisztikusnak ható autós üldözés

A Drive egy sajátos film, jellegzetes színekkel, emberekkel és hangulattal. Ahhoz képest, hogy a film egy kaszkadőr története aki fusiban gengsztereket szállít el rendeltetési helyükről, meglepően kevés autós üldözés van benne.

Bár nem rossz, és felettébb realisztikus, a film elején induló bankrabló-menekítést nem éreztem annyira átütőnek, mint a vége felé a bankrablást követő hajszát, amelynek rögtön megadtam a nyolcadik helyet.

Az alapsztori egyébént hommage a nyolcvanas évek alvilági autós filmjeire (Gengszterek sofőrje, Hétpróbás gazemberek, (az eredeti) Tolvajtempó), amelyek szintén megtölthettek volna egy listát (lesz is belőlük itt még 🙂 ).

7. Francia Kapcsolat, hajsza a metró után

Ez az a jelenet ahol a leginkább be kellett számítanom a film korát, mert nem szépen öregedett. Bár autós szemmel sokkal kevésbé látványos, mint a Bullit, a jelenetet rengeteg statiszta, járókelők, autót teszik életszerűvé.

A film híres autós üldözését akkora legenda övezi, hogy nem maradhatott ki. Akad itt sztori a biztosítás hiányáról (betévedt járókelőkkel), operatőrök helyett a hátsó ülésre beszálló rendezőről, a filmnek falazó, állásukat aprópénzre váltó városházi hivatalnokokról (a Totalcar elég részletesen kivesézi).

6.Rázós Futam: bűnös élvezetek a 80-as évekből

Annak idején valamiért ez a film átcsúszott a diktatúra szűrőjén (alighanem az amerikaiak, khm kiegyensúlyozott ábrázolásáért). Mondjuk a Rambo II-höz képest valóban  megfigyelhető egy adag „távolságtartás” Amerikától ebben az új-zélandi kémfilmben, amelyben igazán nincsenek „jófiúk”. Maga az egész film egy hosszúra sikeredett autós üldözés a meseszép új-zélandi tájakon, (mielőtt még Peter Jackson felcsapott turisztikai szakembernek).

Kicsit nehéz rendes youtube videót találni a filmről sajnos, amennyiben ez nem működne, létezik egy teljes változat (a magyar szinkron aranykorából), onnantól érdemes nézni, hogy Mr Carney benéz egy kanyart és leamortizálja a cégautót, majd magéhoz térve bemegy a legközelebbi Ford-kereskedésbe autót vásárolni…

5. Száguldó bosszú (The Wraith) bűnös élvezetek deluxe

Megint egy film, amely a lista harmadát adhatná, mivel a főbb szereplők elsődleges interakciója az autós párbaj (Sherelyn Fenn kivételével, ő más képességeit villantja meg). Mint később kiderül, a párbajok életre halálra mennek, bár a banda tagjai először meglepően lazán kezelik a dolgot.

Az autók a helyzethez mérten reálisak (nyilván a főszereplő Interceptorát leszámítva), és az akciójeleneteket nagyon szépen megírták. Leginkább a Trans Am elleni párbajt nevezném be a listára.

De a Punk legény piros Daytonája elleni meccs is simán ott van a legjobbak között.

4. Halálbiztos (Death Proof) – a sivatagi párbajok legjobbja

Őszintén szólva, itt számomra a hangsúly a nosztalgián van, Tarantino és Rodriguez stílustanulmánya inkább a hangulatával ragad el, mint a realisztikus jeleneteivel.

A kemény dolog az, hogy ez a film egyben ki is üt egy-két klasszikus sivatagi hajszát, amely a Vanishing point fő erőssége lenne, de szerintem ez a film mind az eredeti VP-n, mind a remake-en túltesz. Azért a Hondás lány hiányzik : ).

 3. Mad Max Fury Road – szinte az egész film egy nagy autós üldözés 

Tudom, hogy itt most egy örök klasszikusnak kellene szerepelnie, de nem tudom megállni hogy ne a nagy klasszikus előd tökéletesre csiszolt remake-jét tegyem be. A modern Mad Max egy tökéletes autós film, és tökéletes akciófilm az első pillanattól az utolsóig.

Eredetileg nem tettem fel a listára a nem túl autószerű járgányok miatt, de egy kiadós mozizás után felülvizsgáltam az álláspontom. Sőt kapásból megajánlok neki egy előkelő harmadik helyet.

A filmet áthatja az a nagyon alapos odafigyelés a részletekre, a karakterek és az autók egyaránt autentikusnak érződnek (egy poszt-apokaliptikus sci-fiben épp ilyen arcokra számítanék). Víííééjt!- Víííééjt!- Víííééjt! (vagyis inkább Dáunszájz- dáunszájz- dáunszájz!)

A képi világ magával ragad, a színek és a látványvilág is tökéletesen illeszkedik a tematikához. A minden képkockán hadra fogott CGI pedig egyáltalán nem ront az élményen.

A készítők alaposságába bele tartozik az a gondosság, amivel az autókat összeválogatták. A fekvőlámpás Merci kabinnal szerelt kamion vagy a Hot Rodok jól éreztetik, hogy a mesternek volt 20 éve továbbfejleszteni a film concept-artját.

2. Ronin – a modern klasszikus

A Ronin nagy autós üldözése minden autós jeleneteket rangsoroló lista kötelező eleme. Pedig a moziban közel sem okozott akkora padlózást az álkapcsomnak, annak ellenére, hogy mindene meg volt hozzá, remek színészek, mesés tájak, realitásra ügyelő, CGI-től mentes akciójelenetek.

Számomra talán túlságosan is realisztikusra sikeredett az üldözés (eltekintve attól, hogy egy turbózott Audi S8-as nehezen birkózik egy Citroen XM-mel 🙂 ), de érdekes módon mai szemmel újranézve szebben öregedett a film, mint sok kortársa.

A Párizsi jelenet is impozáns, de személy szerint a nizzai elfogás nekem sokkal inkább szívem csücske, már csak azért is, mert többször is megjártam a vidéket, és az emberek arrafelé nem úgy vezetnek, mint a franciák általában, ezért nagyon jó autós csapatásokat lehet rendezni.

1. Bullit (San Franciscó-i zsaru) – a modern autós üldözés ősanyja

Bár fenntartom, hogy a régi filmeket egyszerűen nem lehet a mai pörgős filmekhez hasonlítani, a Bullit helye mindenképpen itt van a listán. Alapjában véve mindene meg is van ahhoz, hogy tökéletes legyen.

Remekbe szabott verdák? Pipa, keménykötésű profi versenyzők? Pipa. Csodás küzdőtér San Francisco belvárosában, majd a hegyi szerpentineken? Pipa! Tét életre halálra? Nem is sejtik a szereplők, hogy mennyire!

A hibátlan kivitelezés azonban nem képes áthidalni az évtizedeket. Már a 15 évvel későbbi Rázós futamon is érződik, hogy mennyit haladt előre a világ, a mai drónokkal és CGI-vel megtámogatott világunkban pedig kifejezetten nehezen tudok alkalmazkodni a régi fakó színekhez és sebességhez. Pedig még hálásak lehetünk, hogy nem nagyon próbálkoztak a gyorsított lejátszással, mint sok korabeli filmben.

Mindazonáltal, a Bullit üldözési jeleneti a fenti hiányosságok mellett is megállják a melyiket a mai filmekkel szemben. Nem érezzük valótlannak a jeleneteket, dacára az eltelt közel 40 évnek, könnyedén tudunk azonosulni az autók sofőrjeivel, és szinte ott érzem magam San Francisco utcáin.

Ez lenne az én top 15-ös listám, amely már egy kicsit univerzálisabb (kevésbé szubjektív), mint az előző 10-es lista. Nem mondom, hogy ez egy abszolút lista, sőt igyekeztem megtartani azokat a jeleneteket, amelyek nekem régen beégtek az emlékezetembe, de a nyilvánosság számára azóta a feledés homályába merültek.

A végére beteszek egy szokásos szavazást, aki pedig elégedetlen a listával nyugodtan delegálhat filmeket komment formájában (a múltkoriakból is került be ide pár, köszi mindenkinek).

 

The Editor
The Editor
A non-partisan yet active car-maniac.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

- Advertisment -

Latest articles

Recent Comments

Christopher Robson on Hypercars in Maranello
The Editor on XC60 speed
The Editor on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed