Sunday, December 22, 2024
HomeHungarian90 éves a Volvo autógyár

90 éves a Volvo autógyár

Most hogy a marketingesek nyugodtan hátradőlhettek a XC60 bemutatója után, szerintem beugrott most nekik hogy éppen 90 évesek, és ennek örömére feltöltöttek egy szülinapi videót. Nekik ez a ráeszmélés kicsit tovább tartott, mint nekem, de cserébe elég hangulatos videót produkáltak, amely végigszalad a márka 90 éves történetén, és pár bevillanó háttérrel kedveskedik az emlékezetesebb modelleknek.

A videó az első Volvókkal indít, és ki gondolná, hogy a márka története egy Cabrióval indul… Aztán szépen mutatja a modellek fejlődését és a modellpaletta bővülését. A háttér tematikája és a zene remekül idézi meg a korszellemet a világnak azon feléről, ahol kevésbé volt divat a világégés.

Majd érkeznek a háború utáni fellendülés modelljei, a furcsa de karakteres, és egyre látványosabban a biztonságra építő modellekkel. A 70-es évek modelljein már érződik a mai szemmel is értelmezhető komolyság, persze közben olyan vicces dolgokkal emlékeztetnek az idő múlására, mint az akkoriban felettébb dögösnek számító füstölgő cigaretta. És itt most furcsa visszagondolni a nemrég látott Saab kollekcióra, hogy hol tartott a kisebb svéd márka ekkor. Bár nem minden modellnek állítanak emléket, azért odafigyelnek olyan érdekességekre, mint Simon Templar szolgálati autója. És közben meg is érkezünk a 80-as évek neonfényű kockavilágába. A 2000 után születettek most képzeljenek el egy Minecraft pályát nagyon rosszul beállított színű monitoron. Bukólámpa, kockaformák egészen az extrém furcsa 480-as és 900-as sorozatig.Itt már tetőfokán jár a svéd különcség, és az anyacég valószínűleg már nagyon unta az egész személyautó-bizniszt.

Majd elékezünk a Ford előtti átmeneti időszakhoz, a korábbi kocka Volvókhoz képest űrhajónak tűnő S80, majd a szerintük is forradalmi S60-as következik. Ezt követően egy pár kevésbé jó emlékű, Ford érából származó modell elfelejtésével azért szépen körbemutatják a C30ast, az ikonikus XC70 III-ast, majd a kicsit felgyorsulnak az események, a végére már alig marad időnk realizálni a Geely korszak modelljeit. Visszagondolva nem csak a szürke S40 I és S40 II, de pl az XC60 is kimaradt. A végére azért bevillan a legfrissebb XC60 II.

 Aki kíváncsi a kimaradt autókra, az megtekintheti őket a videóban:

The Editor
The Editor
A non-partisan yet active car-maniac.
- Advertisment -

Latest articles

Recent Comments

Christopher Robson on Hypercars in Maranello
The Editor on XC60 speed
The Editor on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed