Sunday, December 22, 2024
HomeHungarianVéleményA Ferrarik elnevezésének ideológiája

A Ferrarik elnevezésének ideológiája

Nemrég megjelent egy cikk a Clarksonék új honlapján, a Drivetribe-on, amely kísérletet tett a lehetetlenre: elmagyarázni a logikát a sok rejtélyes szám mögött, amely a Ferrari egyes modelljeit takarja. Gondoltam hogy kivonatolom itt, bár semmi értelme, a Ferrarik elnevezése kábé annyira logikus, konzekvens és koherens, mint mondjuk a francia nyelvtan.

Akinek nem megy az angol, íme pár direktíva magyarul, azaz kisállat-határozó ágaskodó paripákhoz:

Az első Ferrari modellek elnevezésüket az egyes hengerek űrtartalmáról kapták, ezt a módszert később is gyakran használták a tizenkét-hengeres modelleknél. Mi más is lenne a vezérelv, ahol az alapító legtöbbet idézett mottója az, hogy az aerodinamika azoknak való, akik nem tudnak rendes motort építeni…

5_dsc_0593.JPG

Ezen logika éppúgy igaz az első versenyautókra vagy az első utcai Ferrari 166-osra, mint a 90-es évek nagy granturismójára a 456-sora, vagy az aktuális belépő sportmodellre, a 488-asra. De hogy még egyszerűbb legyen: a 166, 250 vagy 275 egy sor gyönyörű karosszériával készült, ami mai fejjel legalább 6-8 modellt jelent, versenyváltozatok nélkül is…

Néha a simán beszorozták a teljes henger-űrtartalom kerekített literértékét 10-zel (vagyis 5 lityis motorral legyen Ferrari 500).  Ezt egy sor másik modell is követi, de hol kerekítettek deciliert, hol nem (pl 3600 köbcis 360-as, 430, 550, 575, de 5999 köbcis 599, ráadásul ezek közül van amelyik már kapott valami egyedi elnevezést a márkának kedves városokról, (Maranello, Fiorano, California, Daytona).

6_dsc_1463.JPG

A kisebb utcai modellek a 60-es években új logikát vezettek be a Dino motoros autókkal, amelynek neve a henger-űrtartalom (2.0 vagy 2.4) és a hengerszám toldatából áll, azaz 206, 246.

Hasonló elven alapul a Testarossa és a Berlinetta Boxer 512-es elnevezése, csak a lökettérfogat egy számot kapott a hengerszám meg kettőt (ötlityis 12 hengeres). Az olasz rendszeretetet dicséri, hogy a 355-ös viszont egy ötszelepes 3.5-ös motort rejt, az új 812-es pedig egy 800 lóerős 12 hengerest takar. LOGIKUS NEM? : )

Az igazán ínyenc modellek pedig a Ferrari autógyár szülinapját ünnepelték, F40, F50, kerek évfordulók híján Enzo, illetve „a” Ferrari.  Ha már neveknél tartunk, Sergio Scaglietti karosszériaépítő manufaktúrájának tiszteletére kapott a 612 is családnevet, de például Sergio Pininfarina tiszteletére készítettek pár egyedi Ferrari Sergio modellt is. De például amikor Eric Clapton rendelt saját egyedi modellt, akkor az SP12 megkapta a mecénás Monogramját, míg félelmetes megjelenésű SP4/5 esetében nem (ez volt az amikor a Mecénásnak az Enzo megjelenése nem volt elég vad). Ja igen, az SP amúgy Sergio Pininfarina munkáját hirdeti…

De néha egy hárombetűs rövidítés is sokat jelent, például a 288 GTO esetében a homogizált granturismo az F40 közvetlen elődjét takarta. A GTB pedig a Grand Turismo Berlinetta (granturismo kupé) karosszériát elölte (főleg amikor a motort és a karosszériákat variálták bírt ez nagy jelentőséggel).

Végül is egyszerű nem? : )

The Editor
The Editor
A non-partisan yet active car-maniac.
- Advertisment -

Latest articles

Recent Comments

Christopher Robson on Hypercars in Maranello
The Editor on XC60 speed
The Editor on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed