The Motormosuem in Riga is an astonishing collection of historical cars in the strictest sense. The Collection features many of the official limos of the Soviet Union’s State Secretaries (beast one according to American terminology) as well as cars from that era. There are many vehicles that would feature the top spot in classic car auctions. These are one of a kind vehicles, surrounded with an elegant and neutrally dark environment. The infrastructure I found was on par with the most renowned museums, such as Autoworld or Porsche Museum.
A véletlenek szerencsés sorozata révén sikerült a héten ellátogatni a rigai autómúzeumba (előre is elnézést a mobillal lőtt képekért). A rigai motormúzeum eddig sem volt ismeretlen az oldtimer-rajongók körében, de a júliusi felújítást követően valósággal szintet ugrott, és nem egyszerűen nyugati színvonalú, de a környezet a prémiummárkák (némi kereskedelmi nátsó-szándékkal fenntartott) elitközpontjainak minőségével vetekszik. A különbség az, hogy a Porsche Museum minőségű díszletek előtt az autók többsége a keleti blokkból származik.
A gyűjtemény alapját a döglődő Szovjetunió egyik józanabb intézkedése adta, amikor a vezetés elszállította a pártközpont autóparkjának féltettebb részét. Az illetékesek szemei előtt valószínűleg felsejlettek diktatúrák végóráiban megszokott, “a nép begyűjti a despota Ferrarijának visszapillantó tükrét” jelenetek. Az intézkedés révén sok emlékezetes autót láthatunk most Rigában, a lettek pedig méltó környezetet teremtettek a rájuk bízott eszmei érték számára.
Az épület három szintből áll, és a történelmi autókat nagyon igényesen csomagolták. A diszkrét fekete háttér szépen kiemeli a letűnt korok színes autóit (és persze a nagy fekete pártautók krómozott részeit). A földszinten a fekete háttérbe burkolódzó, de a kor szellemét kellemes pasztellszínekkel visszaadó történelmi kollekcióval indít a tárlat.
Egy tucat autóval arrébb már a fedett sárvédők korszaka következik, az szebbnél szebb ritkaságok nemcsak a kor luxusmárkáinak legjavát képviselik, de gyakran kapcsolódnak hírességek történetei is az egyes autókhoz (a Brezsnyev által saját kezűleg összetört 1966-os Rolls Royce).
Az emeletre érve indul be igazán a nyálcsorgatás. Korban, méretben és kategóriában egyaránt nagyon sokszínű a galéria készlete, a környezet pedig valamivel világosabb.
Az állami parádékra való tekintélyes elnöki limuzinoktól az Auto Union versenyautón és az áramvonalas Tátrán át a Brezsnyev Rolls Royce-áig rengeteg érdekességet talál itt az ember
Mellettük akad még pár furcsaság, mint a VW áramvonalas tanulmánya, míg a galéria két szélén versenyautók, motorok és haszongépjárművek parkolnak, a falakat pedig letűnt idők használati tárgyai díszítik. Az igazán őszinte apukák itt hagyhatják a gyereket négy autó-szimulátor előtt, hogy ők is szórakozzanak egy kicsit.
A legalsó szinten várja a látogatókat a nehéztüzérség: teherautók, buszok és haszon-gépjárművek mellett mentőautók több generációja és
Nem kérdés hogy a rigai autómúzeumot vétek lenne kihagyni, ha már arra járunk. Egy sebtében rendelt taxi 8 euróért vitt ki a belvárosból (ez egy közel fél órás út ára volt!), vissza még annyiba sem került.Végül is kb 25 euróm bánta hogy megnézhessem a nyitva tartás utolsó 10 percét, aminek minden centje megérte. Főleg, miután az egyik felügyelő egy félórás túlórával honorálta lelkesedésem, látva hogy úgy rohangászok föl le és fényképezek, mint egy játékboltba beeresztett kisgyerek (ő meg addig a blogomat bújta a telóján, láthatóan tetszett neki a brüsszeli beszámolóm a BMW CSL Hommage Concepttel).
A város maga sajátos hangulattal bír, engem valamiért Nagyváradra emlékeztet. Kellemes földrajzi adottságokkal kompenzálja a sors az éghajlati hiányosságokat, építészetileg pedig meglepően kiegyensúlyozott összképet mutat, amint a kelet-európai vidéki városok hangulatos neoklasszicista épületei közé a 20. századi első felének (még tetszetősnek nevezhető) szocialista építészete vegyül. Mindezt megfejelve egy dinamikus és fiatalos éjszakai élettel, rengeteg turistával és néha elég magas árakkal (ők már eurót használnak). Az ország 40 évig szívott a Szovjetunió “tag-köztársaságaként”, ahol nem használhatták a saját nyelvüket és utazni csak akkor tudtak, ha a vörös hadsereg elvitte őket kötelező szolgálatra. Most pedig mindenki beszél angolul. Nem makog, hanem igen magas színvonalon. Mindenki, legalább korrekt kiejtéssel. Éttermi pincérek, a pultosok, taxisok, a múzeumi jegypénztárosok, mozi jegyszedői kivétel nélkül (amúgy a moziban eleve nem is bohóckodnak szinkronnal).
Ami nagyon túlmutat a magyarországi vidéki városokon, az az autók felhozatala. Rigában hiányoztak a szegényes autók, nem láttam sok 10 évesnél idősebb autót, és kevés olyan embert, aki öreg prémiumautóval akar kompenzálni valamit. A forgalom flottul halad és két nap alatt nem láttam orosz belső kamerás videókra való jelenteket.
