Sunday, December 22, 2024
HomeHungarianMúzeumClassic Remise Düsseldorf: letűnt korok szuperautói klasszikus környezetben

Classic Remise Düsseldorf: letűnt korok szuperautói klasszikus környezetben

A düsseldorfi Classic Remise (saját oldala itt található) egy oldtimerekre és ritka luxusautókra specializálódott központ, amely egy felújított mozdonygarázsban (korabeli funkciója szerint „fűtőházban”) kapott otthont. A korábbi Techno Classicák nyomán a Classic Remise-t már megelőzte a híre, a berlini testvéréről pedig már írtak egy másik blogban. Én személyesen a múlt évi Techno Classicán szembesültem a gyűjtemény ékköveivel, így ez évben jő ötletnek tűnt a Classica előtt a Remise-ben „alapozni”.

Az egyetlen félelmem épp az volt. hogy a Remise legjava a kiállításon fog parkolni, de megnyugtattak, még így is marad a 250 autóból, így  a neten fellelhető képek és az étterem árlistája alapján ideális programnak tűnt egy szabad délelőtt eltöltésére. Utólag visszagondolva, a Classic Remise és a külön kiállító rezidens kereskedők, mint a Movendi standjain tényleg remek verdákat láttam, tehát a legjobb 20-30 autó hiányzott a Remise-ből.

A Remise tolajdonképpen hasonlít a mai modern üzletközpontokra (kvázi egy jó értelemben vett „oldtimerpláza”), mivel nemcsak egy tucat kereskedés található benne, de egyúttal privát garázsként is működik gyűjtők számára, és a legkülönfélébb szolgáltatásokra szakosodott cégnek ad otthont.  Restaurátorok, alkatrészüzletek, biztosítási specialisták éppúgy fellelhetők, mint modellbolt, régiségkereskedők vagy ruhaspecialisták. És egyúttal látványos bérgarázs, ahol üvegkalitkák védelmében csodálhatjuk meg a privát gyűjtők kedvenceit. A Classic Remise a környéken élő oldtimer-tulajdonosok számára egy átfogó szolgáltató-központ, nekünk hétköznapi halandóknak pedig egy impozáns múzeum, amelyet ráadásul ingyen be lehet járni.

A fő attrakció azért a nagyterem, ahol a nagyobb gyűjtők pihentetik kollekciójuk ékköveit. Egyik másik gyűjtő saját standdal készült a Techno Classicán, így a csarnok és az üvegkalitkák is meglehetősen üresek voltak. Az üres kb 200-250 kevésbé ritka vagy inkább mai Porschét, Ferrarit, Aston Martint Lamborghinit és pár valóban ritka márka modelljét jelenti. Meg egy két nyalánkságot, mint a kortárs és a történelmet csináló Alfa Giulia duettjét.

Ahogy írtam, a főcsarnokban egy remek kis bisztró is található, egész finom ételekkel, ráadásul kifejezetten korrekt áron (10 eurótól induló főételekkel). Ha valaki Düsseldorf környékén keres autós éttermet, tartalmasan tölthet el egy jó fél órát, amíg az ételre vár, és rengeteg jó élménnyel fog távozni.

 

The Editor
The Editor
A non-partisan yet active car-maniac.
- Advertisment -

Latest articles

Recent Comments

Christopher Robson on Hypercars in Maranello
The Editor on XC60 speed
The Editor on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed