Sunday, December 22, 2024
HomeHungarianVéleményJeles márka-évfordulók 2017-ben

Jeles márka-évfordulók 2017-ben

A mai nappal egy új tematikus posztot indítok az autós évfordulók megünnepelésére. Az ötlet az elmúlt évi élmény-cunamiból kristályosodott ki, mivel a nagyobb oldtimer és nemzetközi autószalonokon több tematikus standot is láttam, amelyet kifejezetten egy modell vagy egy márka évfordulójának szenteltek. A 100 éves BMW meghatározta a múlt évi Interclassicsot és jelentősen emelte a Techno Classica színvonalát (egy évvel korábban a 100 éves Jaguar volt az ünnepelt), sőt, a népszerű vonatra felszállva a bajorok beindították a profi gyári oldtimerre szakosodott részlegüket Münchenben. Eközben a Mercedes már egy-egy történelmi modelljének is külön standot tud állítani, mert ezek egyrészt meghatározták koruk kategóriáját, másrészt a Merci sokkal korábban rájött a gyári múzeum-példányok fontosságára.

Az alábbiakban követezzen itt pár neves évforduló, amely emléket állít egy-egy nagy múltú márkának és modellnek, és adott esetben az elkövetkező 11 hónapban meghatározza a neves autós rendezvényeket.

Első és legfontosabb: 70 éves a Ferrari autógyára

Bár Enzo Ferrari neve már komoly rangot szerzett ’47 előtt is, a Scuderia kezdetben Alfa Romeo ógyfél-versenyistállóként üzemelt, és sokig a versenysportra koncentrált. A Ferrari első utcai modellje, a Ferrari 125 ez évben 70 éves, bár a Ferrari gyári standja már Párizsban is nekiállt a megemlékezésnek pár retro mintás mai modellel.

Mivel a legtöbb oltdtimer-rendezvényen a magángyűjtemények messze legmeghatározóbb márkája a Ferrari, ezért valódi sztárparádéra számítok a márkától 2017-ben, amit jól érzékeltetett a decemberi Essen Motor Show Ferrari részlege gyári legendákkal (Mint Schumacher és Regazzoni F1 versenyautója) és neves múzeumok (pl Sinsheim) hozzájárulásával. Ha minden igaz a múlt évben az Oldtimer ár-világrekordot egy Ferrarival megdöntő Retromobile ez évi rendezvényén gyári Ferrari standdal készül az FCA, meglepne ha a Techno Classicán  sokkal alább adnák. 

Ugyan a legnagyobb felhozatalt a gyári támogatás miatt a két nagy európai oldtimer-kiállításra várom, szinte minden rendezvény dedikált Ferrari standdal készül, legutóbb az Antwerpen Classics emlékezett meg a 70 éves Ferrariról. Az egyik oldalon az első évtizedek Ferrarijai sorakoznak, kezdve az első 166-ossal, majd egy impozáns 250 és 275 sorozattal. 

A másik oldalon egy modernebb tornasor várta a nézőket.

A legrusnyább 100-ik szülinapi ajándék: minőségi botrányok, bedőlés és felvásárlás

Az idén 100 éves Mitsubishi élete legnehezebb időszakán megy át. Számtalan minőségi és megbízhatósági botránya után a legutóbbi sem lett volna elég, ha belülről nem dönti be a Nissan, hogy egyúttal baráti segítségnyújtásként fel is vásárolja. Reméljük a Nissan irányítása és tőkéje biztosabb vizekre navigálja a Mitsubishit.

Ki gondolná, hogy a 90-es évek elején az egyik leginnovatívabb és legdinamikusabban fejlődő japán márka már közel akkora múltra tekint vissza, mint a BMW és a Jaguar, pedig az első Model A 1917-ben került piacra. Rendes fotók keresése során tűnt fel, hogy még egy rendes sajtógalériát sem tartanak fel a Micu aranykoráról.

Mindig van még lejjebb: 70 éves lenne a Saab

A svéd Saab Automobile AB-t 1947-ben alapította a Saab Repülőgépgyár, a legenda szerint pár kalandvágyó repülőmérnök kezdeményezésére. A márka mindig közismert volt különc megoldásairól, és biztonság-orientált fejlesztéseiről, de a folyamatos tulajdonos-váltások nem tettek jót az üzletmenetnek, és a repülőgépekből inspirációt nyerő márka a 2008-as válság után egy gyors dugóhúzóba fordulással földbe csapódott.

A márka emlékét a szomorú vég óta egy szűk körű, de hűséges rajongói bázis őrzi, legutóbb a belga autómúzeum szervezett egy remek tárlatot a 30 éves belga Saab klub segítségével, de a legtöbb oldtimer-rendezvényen akad pár érdekes darab. Kell is a tiszteletadás, mert a legtöbb márkahír valamelyik alibi kínai próbálkozás hullagyalázásáról számol bel

Egy kellemesebb évforduló: 90 éves a Volvo

Bár a vállalati környezet igen sokat az épp kínai tőkéből virágzó svéd Volvo mindig képes volt megújulni és valami mással előállni, mint a többiek. Amíg a nagy vízen túl a hörgő V8asok arattak, ők az utas és családjának testi épségét védő fejlesztésekbe forgatták a tőkét. Bármelyik évtizedet is nézzük, köszönhetünk valamilyen jelentős biztonsági fejlesztést  a márkának, amit azóta a konkurencia is lelkesen másol. Tisztes kor egy márkához, amelynek ikonikus kombijai is jól passzolnak a 90 évhez :).

Bár a Volvo elvileg absztinenciát hirdetett a nemzetközi autószalonokra, az importőrök gyakran biztosítottak jelenlétet kisebb rendezvényeken, így a Techno Classicán és a Brüsszeli Autószalonon impozáns és a történelemnek látványosan hódoló standokkal gazdagodhattunk. Remélem ez évben fokozottan kitesznek magukért, a Retromobile-on biztos ott lesznek, de érdekes lenne látni egy ÖV4-est a Techno Classicán. Minden esetre így legyen ötösöm a lottón, a párizsi Retromobile-on részt vett a Volvo egy évfordulós standdal. Én is kíváncsian vártam, de sajnos számomra a programot elmosta életem eddig legrosszabb napja.

volvo_90ans.jpg

Egy sportos évforduló: 50 éves az AMG

Az AMG sport és versenyrészlegét eredetileg 1967-ben alapította a Mercedes 2 mérnöke, és neveik kezdő betűjét az egyik mérnök szülővárosának kezdőbetűjével megtoldva megalapították tuning-műhelyüket. 

E cégből nőtte ki magát a sikereket sikerre halmozó, később gyári színekbe váltó versenyistálló és tuningműhely majd jelentek meg egyre önállóbb modellek. Gyanítom ez évben miattuk is érdemes lesz ellátogatni Stuttgartba, de például a brüsszeli Autoworld is tervez egy tárlatot szeptemberre.

 

Egy versenyévforduló: 40 éves Frank Williams Formula-1 istállója

Kicsit nehezebb helyzetben vagyok a kormeghatározással, mert Frank Williams már korábban is aktív volt a motorsportban. Néhány tapasztalatszerző év után a saját istállójával az 1977-es szezonban állt először rajthoz. Azóta a Williams Racing a Formula-1 harmadik legsikeresebb versenyistállójává nőtte ki magát, stabil szponzorháttérrel és mindig igényes megjelenéssel.

7_logo-c99f981701db4cd7f634a11902697db9.jpg

A végén lemaradt még pár érdekesség, mint a MoPar (Chrysler) és ha minden jól megy, készül még egy második poszt szülinapos modellekkel (pl Ferrari F40, Porsche 928, Toyota Corolla), amelyek megérdemelnek egy kis visszaemlékezést.

The Editor
The Editor
A non-partisan yet active car-maniac.
- Advertisment -

Latest articles

Recent Comments

Christopher Robson on Hypercars in Maranello
The Editor on XC60 speed
The Editor on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed
béla on XC60 speed