Az elmúlt hat évben egy olyan külvárosi negyedben laktam, ahonnan meglehetősen hosszú út vezetett a munkahelyre és vissza. Mivel ez a kb. 20 kilométeres út nem kevés időt vett el az életemből (forgalomtól függően 15 és 55 perc között), igyekeztem elkerülni a csúcsidőt, és így gyakran sikerült estefelé hazaérni.
A hazaút az utolsó szakasza egy családi házas külvárosi részen végződik, ahol elsősorban az otthonukba hazatérő középosztálybeli családapák közlekednek, meglehetősen gyér átmenő forgalom mellett, ráadásul az esti órákban végképp teljesen kivesznek a dolgukra siető furgonok és eltévedt kamionok. A gyér forgalom mellett több ideje van az embernek nézelődni, és eltűnődni a körülötte lévő dolgokon, míg a lámpa zöldre vált. Hazafelé – különösen az utolsó pár kilométeren – feltűnt egy érdekes jelenség.
Ha hét óra után indultam haza, egyre több autón tűnt fel a kéken világító xenon lámpa. A forgalom megritkulása mellett ez még feltűnőbbé vált este nyolc után, amikor szinte kizárólag felsőközepes kombik álltak meg körülöttem a pirosnál.
Itt most megengednék egy kis kitérőt: minden időszaknak megvannak a maga jellegzetes vagy legalábbis sajátos autósai. Hétköznapi délelőtt a házunk felé járva többször botlottam bizonytalanul imbolygó vagy feltűnően lassan haladó kisautókba az üres főutcán. Ezek a (nem a legújabb évjáratú) kiskocsik gyakran nem is hagyják el a települést, gyakorlatilag a főutcát is csak rövid ideig veszik igénybe. Általában ilyen kisautókkal a reggeli csúcsban nem is találkoztam, a profik közé nem merészkedtek. E sofőrök a „szépkorú” autósok egy teljesen más kasztját képviselték, mint a fekvőrendőrökön rezignált nyugalommal fékezés nélkül áthajtó E-klassék (általában egy 10-essel fiatalabb, 60 év körüli) tulajai. A fentiekhez hasonlóan időszakos jellegzetességek az „anyuka-autók” a szupermarketek parkolóiban hétköznap délelőtt, vagy az előbb említett xenonos autók este nyolc körül.
Ezzel visszakanyarodva az eredeti témához, a túlórás hazajárók időszakának jellegzetessége a prémium családi autók túlnyomó aránya. Innen nézve teljesen más szerepet kapnak az A6-os Audik és a családi méretű középkategóriás SUV-k, amelyekhez Kelet-Európában nem annyira a konszolidált középosztályt, mint a feltűnést kereső gazdagabb felső rétegeket és állami vezetőket társítják.
Átfutva a nyugat európai eladási statisztikákat ugyanez trend tűnik ki. A német piacon legsikeresebb top 10 modell közel fele prémiummárkától érkezik, míg az úgynevezett tömeggyártók sikermodellek helyett petrezselymet árulnak.
Ugyanakkor érdekes látni, hogy ezek a prémiummodellek nem valami öröklött címek birtokosaihoz kerülnek (amúgy mutatnak a nyugati TV adókon elég sok „arisztokrata” bohócot, de ők megint másfajta márkákban gondolkodnak, rendszerint a Rolls / Bentley / Maybach / Lamborghini vonalon). A poszt elején vázolt, nem különösebben túlmotorizált, de ésszerűen felszerelt családi prémium-kombik és SUV-k áltagos emberek átlagos autói, a kontinens kicsit szerencsésebb csücskeiben. Ezek mögött nem kevés (túl)munka áll, és a kategória vélhetően nem az azonnali készpénzes vevőkből él, sőt nem ritkán céges tulajdonú autókat takar. E tekintetben azonban még mindig nehéz rendet tenni a fejekben, valamiért még mindig a kizsákmányoló imperialista, vagy divatosabb szitokszóval „multi” árnyékát sejtik minden megvásárolt cégautó mögött, pedig ez is egyfajta juttatás/jutalmazás.
