Spa Francorchamps versenypályája egyedülálló díszletet biztosít a világ egyik legjobb oldtimer -sorozatának. A Spa Classics magával ragad és nem enged, ennél közelebb sosem fogok kerülni a versenysport legnagyobb legendáihoz. A csillagászati árú klasszik versenyautók tulaji pedig stílszerűen olckúl környezetben idézhetik fel legnagyobb sikereiket.
Ez évben egy újabb emlékezetes napot töltöttem Spában, (a pontosítás kedvéért: a wellness gyógyfürdőnek nem lenne hírértéke, a poszt témája a vallonok ikonikus versenypályára szervezett Spa Classic). Immár harmadszor néztem ki, bár eredetileg mindössze annyi volt az elképzelésem, hogy felderítem a versenyszériát a Hungaroring Classic előtt. Végül a Hungarorigre nem is sikerült ellátogatni 2 éve, és ahogy kinéz, most sem. Tavaly a magyar pálya helyett Le Mans-ba látogatott a Peter Auto mezőnye, de azért én akkor is kitartottam Spa mellett.
Sőt, tavaly még szakítottam egy kis időt arra is, hogy megnézzem a Spa-Francorchamps versenypálya hivatalos múzeumát a frissen felújított stavelot-i Apátság pincéjében, amely felett egy pöpec Robert Capa kiállítás kapott helyet, mélyreható társadalmi üzenetekkel.
Bár a júliusi budapesti tartózkodásom megint bizonytalan, mint a kutya vacsorája, azért egy spa-i alapozás megint belefért alapozásnak, hátha végre összejön egyszer a Hungaroring Classic is. Hasonlóan az előző évhez a szombati napot választottam.
Bár egy kicsit későn értem el Spába, a klasszik 911 2.0 kupa autói épp akkor fejezték be a köreiket, és bár lemaradtam a reggeli a Greatest Trophy futamról, még épp időben értem a paddockhoz, hogy lássam a C-csoport legendáit a rajtrácson.
Sőt még belefért egy negyedórás séta a C csoportos versenyautók felkészítése alatt.
Tavaly a szervezők a versenyzés eme királykategóriáját showelemként illesztették be, idén már a versenyprogram része önálló futamokkal.
A frissen bekapcsolódott sporttársak kedvéért, a FIA C-csoportos szabályai szerint épített versenyautók 1982 és 1993 között uralták a pályákat, és a mai WEC LMP1 autók szellemi elődeinek tekinthetők. Kezdetben a Porsche 956-osok dominálták a mezőnyt, majd a Jaguar, a Mercedes, a Toyota, a Nissan és a Mazda érkezésével a frissített Porsche 962-esek tartották a frontot, az egyre intenzívebb versenyben.
A Spa Classic C csoportos mezőnyében is a leginkább Porschékat láthatnak az érdeklődők (még egy régi 917-es is parkolt az egyik sátorban, e modell egyébként idén ünnepli születésnapját) de akad pár impozáns Jaguar XJR és számos egyedi versenyautót is felkészítettek a futamra.
A Spa Classic rendezvényén a látogatók páratlan hozzáférést kapnak a pithez (a pálya íratlan illemszabályai szerint, aki nem akarja, hogy zavarják, az magára zárja a garázsajtót).
A paddockban a szemünk láttára kapják szép és rakják össze a verdákat, a szerelők illedelmesen félreállnak a kamera elől vagy egyenesen pózolnak nekünk egyet a fénykép kedvéért, ez nem az F1 rideg profizmusa.
Hihetetlen verdákat láttam a pitben, ahova a halandókat soha nem engednék be egy F1 hétvégén. De szerencsére ez nem az a sport…
Személyes kedvenceim ebből a ligából a brutális Porsche 962-es, a kecses Peugeot 905 és az elegáns Jaguar XJR. Ezek persze nem filléres darabok, ráadásul rendesen beleértek az oldtimerkorba (a fiatalabbak is túl vannak a 30-ik szülinapjukon), és a pilóták többsége inkább tehetős mecénás. Szóval senki se várjon késhegyre menő küzdelmeket a tized-másodpercekért…
A kék-sárga 962c-t az egyik legtehetősebb belga autóimportőr, Nicolas Dieteren kergette meg a pályán. A 962-est a felettébb sikeres 956-os pótlására fejlesztették ki, elsősorban az amerikai IMSA-sorozatra kihegyezve, de az európai C csoportban sem vallott szégyent, sőt versenyképes maradt az 90-es évek közepéig, amellett hogy még utcai változat is készült belőle.
Az 1993-as Peugeot 905 EV1B egy jóval egzotikusabb jelenség. Bár időről időre belefutok 905-ökbe, ehhez azért a megfelelő helyen kell keresni, mint például az Autoworld Múzeum, vagy a Peugeot Múzeum (egyenesen az őstermelőtől, ugye : ) ). Nem sok autót épített a Peugeot, de a gyár csapata az egész dobogót lenyúlta abban az évben.
Ez az autó még darabokban volt érkezésemkor, ami jó lehetőséget biztosított arra, hogy lőjek pár képet az összeszerelés folyamatáról. Annyi már biztos, hogy a C-csoportos versenyautók pilótafülkéje nem a legkényelmesebb hely az univerzumban…
A pitben három Jaguar is helyet kapott, egy 1987-es XJR8, egy 1989-es XJR11 és egy 1990-es XJR9.
A C csoportos versenyautók mellett más versenyosztályokból is parkoltak felkészítésre váró verdák, mint például a 70-es évek túraautói és pár frissebb szupersportkocsi.
A Ford Capri már csak az idei az 50-es évforduló alkalmából is gyakori vendég az oldtimer-rendezvényeken, de azért mellettük néhány klasszikus Escort és örökzöld Mustang is felkészítésre várt.
A Peterauto sorozatban három BMW M1 is versenyez természetesen a versenyre homologizált Procar változatban (néhányat a közelmúltban az Autoworldben is kiállítottak, egy kupac utcai változattal együtt a modell 40. születésnapja alkalmából).
Először nem sikerült mind a hármat egyben lefotózni, de egy idő után a harmadik grácia is megérkezett.
A kék-vörös M1 fenségesen siklott be a sátorok közé, mint egy zsákmányt kémlelő vadmacska, majd egy kacsacsőrű emlős ügyetlenségével tolatott be a sátorba.
Valami hasonló mutatványt tudott le az egykori Group 4 specifikáció szerint épített Lancia Beta Monte Carlo, a szerelők hathatós közreműködése mentette meg a parkolását.
Persze neki könnyű a Martini festéssel, nagyon kevés autó van, ami a Martini csíkokkal nem néz ki jó, akármilyen nehéz is vele bénázás nélkül leparkolni. Persze a Martini csíkok nélkül is a kedvenc Lanciám a Monte Carlo és a 037.
A sátrak másik nagy előnye a szabad hozzáférés, ami itt olyan mértékű, amit kevés más rendezvényen tapasztal az ember. A sátrakban a karosszériától megszabadított csupasz versenytechnikát csiszolgatják.
Greatest Trophy – egy etikus verseny, csak nem abban az értelemben …
A szombati időzítésem általában elejét veszi, hogy akcióban is láthassam a Greatest Trophy kupában versenyző (na jó, inkább kőrözgető) legendás versenyautókat, de a bázisukon legalább össze lehet futni velük.
Ez az osztály a Trofeo Nastro Rosso kupából nőtt ki, amelyet 2010-ben Peter Auto azzal a céllal indított el, hogy összehozza a ’66 előtti olasz gyártású granturismók tulajdonosait és meggyőzze őket, hogy érdemes a törpeállamok éves GDP-jét kitevő értékű autókat pályára engedni. A Nastro Rosso széria olyan legendás márkákat szerepeltetett, mint a Ferrari, az Alfa Romeo, az Abarth, a Bizzarini, vagy az Iso.
A Gretaest Trophy a legdrágább klasszikus versenylegendákat tömöríti, mint például az 57-es Maserati 300s, a Ferrari 250 GT Berlinetta, (mellesleg van két darab 275 GTB4, ez az amire a Nicolas Cage és Robert Duvall karaktere gerjed a Tolvajtempóban)
Aztán ott figyel egy Alfa Romeos TZ, egy Aston Martin DB4 GT, pár a sirályszárnyas Mercedes 300 SL-ből, és a Le Mans győztes Porsche a 60-as évekből (pl 904, 718-60, még mielőtt elkezdtek űrhajókkal versenyezni).
A sorozat számos olyan legendás versenyautót idéz meg, amelyek még a high-end luxusautókhoz viszonyítva is korlátozott számban készültek, és az értékük az elmúlt évtizedekben csillagászati dimenziókba repült.
A késői érkezésem miatt persze megint lekéstem a „versenyt”, de az autókat legalább szabadon körbejárhattam. Tekintettel a résztvevő autók korára és rendkívüli értékére, szigorú etikai szabályok garantálják, hogy a kockázatokat az abszolút minimumra csökkentsék a tulajok számára (ez fontos, mivel még nem távoztam úgy Spából hogy ne zúztak volna le legalább 1-2 autót valamelyik versenyosztályban).
A fenti megkötés szükséges áldozat annak bebiztosítására, hogy a tulajok ne nullázzák le a gyűjteményük koronaékszerét. Nem lehet túlbecsülni azt a tényt, hogy egyáltalán a látogatók szeme elé kerülhetnek ezek a ritkaságok (ha minden jól megy két hét múlva otthon is).
A Porsche 911-esek a saját osztályukban versenyezhetnek Spában. A Classic 911 2.0l kupa tavaly került bevezetésre a Porsche márka 70. évfordulója alkalmából (rögtön nagydíjat is hozott a szervezőknek a Historic Motoring Awardson).
Érdekes volt látni a sátorban pihenő kocsikat: a szigszalaggal kiikszelt lámpájú 911-esek engem a halottak karikatúrájára emlékeztettek (vagy legalábbis Deadmau5 szponzorálta volna őket).
Bár a régi 911-esek nem hozzák azt a wow-factort, mint a Greatest Trophy Ferkái, kárpótolják a nézőket a kanyarban kigyorsításkor farukat megriszáló 911-esek.
A Spa Classicre mindig úgy készülök, hogy ez az utolsó ilyen rendezvényem, de valahogy mindig meggyőzőm magam, hogy ellátogassak a következőre is. A pitben készülő szupersportkocsik látványa olyan dolog, amivel nagyon nehéz betelni.
