Home Hungarian Múzeum Élménybeszámoló a Torinói Autómúzeumról

Élménybeszámoló a Torinói Autómúzeumról

0

Júliusban sikerült ellátogatni az olasz nemzeti autómúzeumba, amely az olasz autógyártás központjában, a FIAT városában, Torinóban székel. A holland autómúzeum nemrég elég magasra tette a mércét úgy, hogy Louwman úr gyűjteményének számos ékkövét az olasz autóipar legnemesebb modelljei alkották, evidens volt ezután ellátogatni Torinóba, amikor viszonylag közel kerültem a városhoz. Ráadásul a múzeum nem az egyetlen látnivaló a városban, Torino adott egykor otthont a csődbe ment Bertone cég gyári múzeumának, a Pininfarina múzeum pedig elvileg most is megtekinthető.

A Múzeum egy modern és elegáns épületben kapott helyen, a város szélén. Az olasz szervezést szemlélteti, hogy a városszéli autómúzeum minden igényt kielégít egy kivételével: nincs saját parkolója. Ez némi fennakadást okozott az érkezésben, de bízva hogy jól értelmezem a környék kusza parkolási szabályait vagy legalább a városszélén nem jönnek rendszeresen büntetni, rászántam egy fél napot. Az épület maga impozáns, az a fajta tökéletes építészeti alkotás, ahol nem fogunk csúnya részleteket felfedezni: akár a nagy német gyári múzeumok vagy a Louwmans esetében, itt is egy jóízlésű és perfekcionista ember meózta le. De sajnos ez a tökéletességre törekvés nem képes teljesen eltakarni az olasz néplelket: a WC például a tárlat végén található, kérdés nélkül bolyonghattunk volna egy órát is.

A múzeum a felső szinten indít és egy időutazással fokozatosan visz végig az első évtizedeken a belga Jamais Content villanyautó replikájától (ez volt az első autó ami 100 km/h feletti sebességet ért el) az olasz autóipar I. világháború előtti termékeiig.

Az átlépés 20 évekkel szépen fokozatos, miközben a díszletek is tükrözik a technológia és a divat fejlődését, ahogy megjelennek a vetítővásznak és az autósmozik.

Ezt követően a Jeep és egy hadtörténeti installáció tudatosítja a látogatóban, hogy mely évben járunk, majd beindul a formatervezési orgia a szebbnél szebb autókkal, amelyek hathatósan érzékeltetik az olasz mérnöki zsenialitás lendületét.

A hangulatkeltés egy diorámasorozatba torkollik, amelyben korok, kontinensek és témák váltják egymást. Hippi kacsa, hippi VW buszbelső, amely mögött a Hair jelenetei futnak (és igen, be lehet ültetni a gyerkőcöt), az olasz autóipar legjobbjai (megy egy Ferrari 440 : ), és egy Trabi amelyet egy NDK őrtorony keresőfénye tart sakkban (jogosan nekik sem a nosztalgia ugrik be), majd az emelet végén egy a jó és rossz szemebenállását érzékeltető installáció búcsúztat minket (olyan rusnya tanulmányokkal, amelyek mellett a Prius egy szépségideál)..

A következő emelet az interaktív programokról szól, a torinói autómúzeum pedig az egyik leginteraktívabb autómúzeum, amit valaha láttam (és már túl vagyok egy tucaton).  Van itt például technikai alapozás hajtásláncokkal és motorokkal, autóipari kisvasút és steampunk virtuális sisakok a Fiat nem túl visszafogott támogatásával…

… majd a szomszéd részlegen egy régen futurisztikusnak ható autósmozi, és autóalkatrészekből kovácsolt otthon (a Robotok című Disney animációs film stílusában), és oktatószobák várják a látogatókat. Ez a szekció egyfajta gyerekmegőrzőként is működött tulajdonképpen, mivel az apukák a következő szekcióban valószínűleg el fognak tölteni egy kis időt…

A versenyautók a múzeum legütősebb szekcióját alkotják. Van egy tornasor az első 1907-es 130 lóerős Fiattól a Ferrari 2006-es Formula-1-es torpedójáig, köztük meg olyan darabokkal a sorban, mint az 1935-ös Monaco Trossi 16 hengeres csillagmotoros versenyautó, a legendás (47 nagydíjat nyert ) Alfa 158 vagy a Maserati 250F, amelynek Fangio egyik bajnoki címét köszönhette.

Az egészet pedig egy látványos vetítés emeli ki, amely a hatásvadász video befejezte után az egyes modelleket nevesíti.

A tornasor körül pedig egy sor autólegenda kapott saját boxot, mint a DTM bajnoki címéről hajszállal lecsúszó Alfa 155 (egy ellenállhatatlan Martini festéssel), Villeneuve 1980-as Ferrarija, vagy a Senna Lotus Renault-ja. Az ezt követő levezetésre szükség is van, hogy valamelyest értékelni tudja az ember az alsó szintet.

Mivel a múzeum harmada még hátravan, de ez már afféle poszt-orgazmikus lazulásban zajlik. Pedig azért akadnak érdekességek, mint a műszaki innovációt bemutató interaktív szimulátorok, az amerikai autók szekciója vagy a formatervezők emlékcsarnokáig. Ez utóbit nehéz képekkel visszaadni, pedig egy órát csak itt el lehet tölteni. Az emlékfal olyan neves olasz tervezők előtt tiszteleg, mint De Silva,Giiuggiaro, Pinifarina, Gandini, de egy sor más kontinens zsenije (pl Tjaarda, Bangle) is saját oltárt kapott.  Ezeken az obeliszkeken  az adott mester az első autója mellett megvallja hogy mi tart a legnagyobb inspirációjának és sikerének, mely autó tervezésében vett volna részt legszívesebben, mit tart a történelem legnagyobb találmányának, legalul pedig egy relikvia pihen, amelyet a múzeumnak adományozott.

A Torinói Autómúzeum egy különleges zarándokhelyez az autó-őrülteknek. Nem merném azt mondani, hogy a legnagyobb vagy a legjobb, de mindenképpen kiemelkedő az átfogó kínálata, az interaktív tájékoztatói és a hibátlan stílusa miatt. Sajnos a Pininfarina múzeum nem reagált a megkeresésre (elvileg csak előzetes megkeresés alapján nyitnak kaput), a szintén Torinóban székelő Bertone múzeum pedig úgy tűnik elpárolgott a Bertone csődjével. Betétprogramként meg lehet látogatni Torino városát, de az a rendezettségén kívül sok mást nem tud nyújtani (egy átlagos barokk vidéki város). Autóőrültek inkább induljanak Milano felé…

 

Exit mobile version