Íme a 2019-es listám a legjobb autós rendezvényekről. Aki tud jobbat annak ott a komment ablak…
Visszatérő hagyomány az év legjobb autós eseményeit összefoglaló óévi poszt (ami most átcsúszott sajna az új évre, mivel a szilvesztert a gyermekkórház sürgősségi ügyeletén töltöttem). Eddig minden évben sikerült legalább egy tucat autós rendezvényre eljutni (falunapi Lambo-felvonulástól a nemzetközi autószalonokig), és vagy egy tucat autóipari zarándok-helyet is sikerült felfedezni. Mivel nem teljes munkaidőben csinálom a bloggerkedést (sőt), ezért megpróbálok ésszerű határt szabni ezeknek a túráknak, így pár rendezvényt ki is szoktam hagyni a távolság és / vagy az időzítés miatt. Ezek között akadt pár esemény, amelyek minden bizonnyal felkerülnének a listába, talán még a dobogóra is. Ilyen a Genfi autószalon, amely a téli időjárási viszonyok miatt évről évre elérhetetlennek bizonyul. Ugyanakkor a nyári szünet elejét vette, hogy részt vegyek a Chantilly és Schloss Dyck autós szépségversenyeken (de legalább egy ilyen program összejött az idén a Zoute személyében).
A korábbi évekhez hasonlóan megint leszögezném, hogy lista személyes természetű, és a sorrend tükrözi az én preferenciáimat. Én egy átlagos autóőrült vagyok, nem rendelkezem semmilyen közvetlen kapcsolattal az autóipar világa felé. Nem vagyok hivatásos újságíró (ha nem jött volna le a helyesírásomból : ) ), és nem vagyok kizárólag egyetlen márkára rágerjedve (persze Norbinak szurkoltam ezerrel). Megpróbálom ezeket az eseményeket holisztikus megközelítéssel követni, egy közepes elfogultsággal a történelmi múlt felé (a múzeumok és oldtimer-kiállítások nemzetközi szinten is kiemelkedő beszámolóit sikerült évről évre összedobni). Kevésbé foglalkozom a világpremierekkel, mint a személyes benyomásokkal, és jobban figyelek a történelmi eredményekre és a jövőbeli következményeire, mint az ár/érték-arányra.
- Hungaroring Classics – Kelet és nyugat találkozása
A hazai sajtóvisszhang tükrében ezt a rendezvényt aligha kell bemutatni. Annak ellenére, hogy mindössze két évvel ezelőtt hívták életre, a HC gyorsan kult státuszt ért el kishazánkban.
Azóta a Hungaroring minden páratlan évben átveszi a nagynevű Le Mans Classics helyét a Péter Auto naptárában, és ez tényleg nem kis dolog. A rendezvény gerincét így a Peter Auto versenysorozata adja, kiegészítve az átkos 40 év klasszikusaival.
Ebben az évben a felhozatalt tovább erősítették a tematikus standok, kedvencem ezek között a Mini jubileumi színpadja. Alapvetően minden összetevő a helyén volt egy ragyogó eseményhez, kár hogy az első elmosta azt a napot amikor fotózni mentünk (nem királyi többes, a fényképek egy delegált személy, Bíró Péter kézügyességét és szemkordinációját dicsérik) idő hiányában viszont csak angol nyelven készült el a beszámoló (meg részben azért is mert sokkal profibb újságírók alaposabban tudósítottak róla mint bármiről ebben az évben) .
- InterClassics Maastricht: a hollandok leborulnak a Lancia nagysága előtt
A lenyűgöző brüsszeli társrendezvény után megreszkíroztam egy vasárnap délutáni látogatást Maastrichtba. Mivel a kiállítás a vasárnapi csúcsra volt járatva, a parkolók tele voltak, a csarnokokban pedig hömpölygött a tömeg. Ennek megfelelően nem volt könnyű tisztességes fényképeket készíteni (bocsi).
Az 26. maastrichti InterClassics központi témája az olasz Lancia márka volt. A szervezők gondosan válogatták össze a Lancia legendásan gazdag, több mint 100 éves történetének legfontosabb modelljeit a helyi Lancia Klubokkal és a különféle múzeumokkal együttműködve.
Mint ebben az évben megtapasztaltam, 2019-ben a Lancia az oldtimer kiállítások kedvencének bizonyult. A párizsi Retromobile, a brüsszeli InterClassics, vagy az Autoworld Zagato tárlata számos Lanciát villantott. A maastrichti Lancia színpad pedig kiváló viszonyítási alapot adott a Rétromobile méretbeli és minőségi különbségeinek éreztetésére. Az InterClassics Lancia standja viszont kiváló referencia maradt a Lancia történetének illusztrálásra (ennél jobb Lancia felhozatalra az FCA Heritage Hub székhelyéig kell utazni).
- Spa Classics – Klasszik verseny klasszikus környezetben, immár harmadszor
Nem vagyok teljesen kezdő ebben a műfajban, az előző két évben sikerült ellátogatni ide, így korábban elég alaposan körbejártam a témát, a versenyosztályoktól kezdve a Spa múzeumon át a rendezvény magával ragadó hangulatáig. Spában még a látogatók parkolója is kitölthetne egy önálló autóbemutatót. A Peter Auto szériája a garancia a hihetetlenül drága és ritka klasszikusok részvételére (kb 80%-ban fedik le a Hungaroringre érkező flottát). Az autóklubok által felhalmozott autók viszont más ligába repítik a körítést (pl 100 db Nissan Z a modellsorozat ötvenedik születésnapjára, két tucat Aston Martin a klubtalálkozóra, szóval ilyesmik : ) ).
A spái versenypálya egyedülálló hátteret kínál a világ legjobb klasszik autó sorozatának (oldtimernek nem merem nevezni a Peugeot 905-öst és a Jag XJR 13-ast). Ebből a szempontból még passzol is a kissé avitt infrastruktúra. A pitbe besétálva, igazi versenylegendákat láthatunk testközelből, bevetésre készen, ahogy fénykorában sosem láthattuk csak tv-ben.
- Brüsszeli InterClassics – picit megint emelték a tétet
A brüsszeli Interclassics idén ötödik alkalommal került megrendezésre, de szervezők messze nem kezdők. A régió nagyon aktív autóskultúrájának köszönhetően az Interclassics Brussels gyorsan megalapozta hírnevét, szerintem túl is nőtt az eredetin, és elég jól szerepelt mindegyik éves listámban azóta.
Minden InterClassics rendelkezik egy központi tematikával, amely egy adott márkához vagy témához kapcsolódik, és általában egy évfordulóhoz kötődik (vagy nem : ) ). Az idei témát a nagy olasz formatervezőknek dedikálták így az InterClassics öt legendás autótervező stúdió, Pininfarina, Bertone, Zagato, Touring és Ghia előtt tisztelgett (beszámoló sajna csak angol nyelven).
A fő téma mellett a Bentley 100. évfordulója állt reflektorfényében a szomszéd csarnokban, mint a kiállítás második dedikált témája (angol nyelvű beszámoló ezen a linken). A brüsszeli Bentley stand pedig messze meghaladta azt, amit Bentley idén összehozott a Párizsi Rétromobile-on, persze ez nem jelenti azt, hogy az InterClassics lelépte volna a nagyszerű francia rendezvényt. Az idei újdonság, a Noble aukciósház premierje, ők klasszikusokat és kivételes ritkaságokat állítottak ki (képes beszámoló angolul az egzostive-on). Persze kiállított több tucat kereskedő, mindenféle specialitással, az modellektől kezdve bizonyos korszakokig vagy kategóriákig, például volt olyan stand ami csak a Forma-1 autókat állított ki mások a háború előtti Bentley-kkel készültek.
- Zoute Grand Prix – a legelső elit konkúrom
Ez sok szempontból újabb premier számomra. Ez volt az első alkalom, hogy részt vettem a Zoute-on, és ez volt a legelső concours d’elegance-om. A Zoute Grand Prix öt eseményből áll, négy nap alatt, különböző helyszíneken. A szervezők olyan autók vendégszereplését ígérték, mint a Bugatti Centodieci, a Pininfarina Battista, az új De Tomaso P72 vagy a BMW nemrégiben bemutatott 4. sorozatának tanulmánya.
A Zoute Top Marques egy szabadtéri autószalon, amely a világ legrangosabb márkáit mutatja be a tengerparton felállított kisebb pavilonokban, a városközpont bevásárlóutcáin pedig álomautók várták az érdeklődőket. Ebben az úgy értem vissza Frankfurtból, hogy az autószalonok végét vizionáltam. Ennek ellenére érdekes látni, hogy a kisebb, rendezvényeket kevésbé érinti ez a jelenség, és a gyártók egyre inkább helyi szinten állnak helyt. A Zoute Rally egy regularity verseny és felvonulás, míg a Zoute Sale a Bonhams hivatalos aukciója.
A személyes kedvencem a Concours d’Elegance. Ezen autószépségverseny a Zoute Grand Prix hagyományos része, több tucat ritka klasszikus és modern álomautóval, több kategóriában (pl a Touring Superleggera külön régi (a csőd előtte) és modern (a feltámasztott aktuális cég autói) kategóriát kapott). Az elmúlt években az stabilan hozta a legfontosabb európai Concours d’élégance rendezvények szintjét.
Az egyik kedvencem egy olyan stand volt, ahol a (nagyon közel) jövő hypersport verdáit mutatták be. A hat autó mindegyike bármelyik jelentős autós rendezvény fénypontja lehetne (ez utóbbi magyarul is elkészült, de valamiért ezek nem érték el a blog.hu ingerküszöbét, az alábbi vezércikkből az összes angol nyelvű beszámoló elérhető).
- Techno Classica – az oldtimer-kiállítások királya
Ez a minden értelemben klasszikus autó-kiállítás az egyik kedvenc autós rendeszvényem, és 2016 óta minden esetben dobogóra jutott az év végi listámban. A Techno Classica mérete valóban lenyűgöző: több mint 30 ország 1250 kiállítója állít ki, és a rendezvényt aligha lehet egy nap alatt gyalogosan bejárni: 120 000 négyzetméteren 21 csarnok/terem és szabadtéri rész igen sok látnivalót kínál. A kiállítás tekintélyes méretén túl a valódi hozzáadott értéket a gyári támogatás adja, amely a messze túlmutatja a használt autóbörzéken. Lényegében a Techno Classica olyan mint egy frankfurti autókiállítás, csak oldtimerekkel.
A Techno Classica és a Rétromobile általában azonos szinten teljesít, néhány szempontot (aukciók, egyes márkák jelenléte) eltérően hangsúlyozva. Ebben az évben a Techno Classica gyengeségeket mutatott a hagyományos erőssége, a gyári standok tekintetében (főleg a BMW vett vissza, de a VW két szülinapos elitmárkája is passzolt). Egyes gyártók gyengébb jelenléte mellett a két aukciós ház sem vehette fel a versenyt a világ aukciós fővárosával (Párizsban a rekorder Artcurial mellé két másik nagy név rendezett ellen-aukciót a városba). A blogon belekezdtem egy magyar beszámolóba, de mivel erre nem nagyon volt vevő a blogketrec, azért a többi cikk angol nyelven elérhető párszáz képpel. Azért azt igyekszem leszögezni, hogy a fenti gyengeségek ellenére a 2019-es Techno Classica nagyszerű, vérbeli A listás esemény volt. Csak volt jobb is nála ebben az évben…
- Frankfurt IAA – az örökös bajnok lemaradt a dobogóról is
A nagy nemzetközi autókiállítások megismételhetetlen hangulattal bírnak, és a frankfurti kiállítás a kontinens legnagyobbja és valószínűleg a legjobbja is. Rendszerint… A frankfurti expo terület annyira hatalmas, hogy céges limók és demóautók szállítanak újságírókat a vásárváros két távoli végpontja között. A kiállítási terület öt-hat többszintes épületet és számtalan kisebb csarnokot foglal magában, amelyeket átjárók, felvonók és mozgólépcsők kapcsolnak össze.
Az idei kiállítást azonban a gyártók hiánya sújtotta, ez a tendencia most már az összes autókiállítást érinti. Párizsban az elmúlt évben az ipar fele hiányzott. Annak idején írtam egy naprakész beszámoló/ajánlót arról hogy mihez kezdjen az aki mégis nekivág, de ahogy látom ez se került ki. Az angol nyelvű posztok ez esetben tényleg jobban futottak, erről a posztról mind elérhető. Az idei lista egyszerűen lesújtó: szinte minden Németországon kívüli gyártó távol maradt, ami az 2019-es IAA -t egy belterjes német kiállítássá változtatta, amelyet nemcsak Genf vert, de a brüsszeli autószalon is.
- Retromobile – még mindig az oldtimer-kiállítások királynője
A párizsi Rétromobile az egyik legelismertebb klasszik rendezvény, alapvetően egy elit oldtimerekkel lebonyolított Párizsi Autószalon. Ezen arisztokratikus autókiállítás az egyik kedvenc autóipari rendezvényem, minden évben megkapja az oldtimerkiállítások királynője címet. Mindig akad olyan aki a legnagyobb klasszik autókiállításnak titulálja magát, de a Rétromobile minősége miatt szerepel az A-listám élmezőnyében.
A kiállítás ugyanazon a Párizsi Autószalon helyszínén, a Párizsi Vásárváros kb 2/3 részén állít ki. Mivel a standok kisebbek és tömörebbek, a látogatás üteme lassabb lesz, és így bejárni kétszer annyi időbe telik, mint a francia nemzetközi autószalont. A gyári standok, múzeumi remekművek és rekordvadászok gyakran vesztünk időt azzal hogy az állkapcsunkat keressük valamelyik legendás bestia mellett).
A legtöbb A listára esemény kb egy teljes napot vesz igénybe, ez aligha teszi lehetővé a további betétprogramok bevezetését, még akkor is, ha két hét nagy aukciót is rendeztek azon a hétvégén. Az autóipari szaksajtó el is nevezte Párizst a világ aukciós fővárosaként. A teljes nap elment egy alapos körülnézésre (beleértve az Artcurial aukciós fél csarnokot betöltő standját is), így nem maradt időm a két belvárosi ellen-akció megtekintésére. A Rétromobile egyformán erős volt a gyári standokban, illetve a múzeumok és a magángyűjtők felhozatalában (a blogon készült egy magyar nyelvű top10-es lista). Míg az esseni Techno Classicát a gyári standok uralják, addig a Rétromobile-nál a három kategória teljesítménye meglehetősen kiegyensúlyozott (és igencsak erős).
- Brüsszeli Autószalon – annak aki valóban autókat akar látni…
A Brüsszel Autószalon a hivatalosan jegyzett nemzetközi autós kiállítások között szerepel. Ezt azért írom le mert szerintem sokan nem is hallottak még róla. Valamiért soha nem sikerült azonos hírnevet szereznie mint a másik három nagynak, pedig minden évben megrendezik, az elmúlt 10 évben meglehetősen magas színvonalon.
Talán a lapítás egyik oka az lehet, hogy ez a kiállítás kevésbé szól az újságíróknak, mint a potenciális vásárlók számára. Persze azért ez nem is az a budapesti kirakodóvásár, amit mostanában tartanak a millenárison. 5-7 nagycsarnokot töltenek meg, frankfurti színvonalon elég sok látványossággal. Noha a kiállítás elsődleges célja új járművek eladása volt, akad program rendesen a rajongók és a nagyközönség számára. egy külön Dreamcar csarnok várja a szuper autó rajongóit, amiről készült magyar nyelvű poszt (mellesleg, már rakják össze az ez évit), ami olyan csúcskategóriás luxusautókat mutat be, amelyeket Frankfurtban sem láttam.
A brüsszeli autós kiállítás erényeit leginkább a gyártók jelenléte tükrözi legjobban (a prémiummárkákról szóló blogposzt itt érhető el). Két-háromszor annyi márka állított ki. Lehet nagy és tekintélyes a Mercedes frankfurti csarnoka, ez képes ellensúlyozni tucatnyi más márka hiányát.
- Motorvalley – kalandtúra az olasz autóipar szívébe
Az idei győztes egy újabb road trip, amely ezúttal Olaszország nevezetes motorvölgyében található legfontosabb autó-zarándokhelyeket fűzte fel. Ez a régió olasz autóipari elitjének szülőhazája, 100 km hosszú útvonalon Bologna körül olyan márkák központja található, mint a Ferrari, Lamborghini, Maserati vagy Pagani. A gazdag autóipari hagyományokat pedig magángyűjtemények és az az imolai versenypálya erősíti.
A látogatók egy egész hetet eltölthetnek tartalmasan, de ehhez szinte végtelen pénzügyi források is kellenek. A kiadások vészesen emelkednek, ha a programokat gyárlátogatásokkal és csúcskategóriás luxusautók bérlésével tetézi az ember. Az hogy a Ferrarikat gramra (ebben az esetben 10 percre) mérik az élményvezetésre szakosodott bérautó-cégek, az összköltségen nem javít. A Ferrari és Lamborghini múzeumai (előbbiből három, utóbbiból kettő van a völgyben) Motorvalley koronaékszere, az öt múzeum egyetlen nap alatt simán bejárható, legalábbis extra programok nélkül.
Az első megállóm a Motorvalley-ben a Lamborghini Múzeum volt (bár ténylegesen az első megálló a Lamborghini családi múzeumánál nem ér, mert ők augusztusra bezártak). Angol nyelvű beszámoló az egzostive-on. Az Lambo múzeum talán nem ér fel a legnagyobbakkal, de stílusos betekintést nyújt a márka történetébe, emlékeztetve ikonikus modelljeire.
A modenai Enzo Ferrari Múzeum a három Ferrari múzeum egyike, ezeket közös jeggyel valamivel fájdalommentesebb áron lehet bejárni. A múzeum tematikus kiállítása vezeti végig a látogatókat az ikonikus olasz márka történelmén, egy tematikus kiállítás pedig bemutatja a márka legexkluzívabb autóit (beszámoló angolul, de a képek miatt érdemes azoknak is kattintani akik nem bírják ezt a nyelvet).
A Maranellóban található (versenyistálló) Ferrari Múzeum a három Ferrari múzeum legnagyobbja. Ezen a nyáron egy igazán lenyűgöző hipersportkocsi-kiállítással várta a látogatókat, amely az elit Ferrarik dicsőséges vérvonalát szemlélteti 288GTO-tól FXX-K Evóig (nem álltatok senkit, beszámoló kizárólag angolul).
A 2019 év az Enzo Ferrari nevét viselő versenycsapat 90. évfordulójáról marad nevezetes, a maranellói Ferrari Múzeum pedig egy nagy kiállítással csatlakozott az ünnepségekhez.
Ezt követen a méltán nevezetes Toscana vendégszeretetét élveztük pár napig majd a visszautat többek között az Alfa Romeo gyári múzeuma (ez még angolul sincs kész), és egy mulhouse-i látogatás tett teljessé, utóbbi esetében sikerült megnézni a világ legjobb Bugatti kiállítását (amit a múzeum és a Bugatti molsheimi gyára együttesen hozott össze).
Nos, ez volt az én személyes toplistám ebben az évben. Aki nem adta fel és eljutott idáig, annak jutalma a szavazáshoz, de akinek van tuti tippje, megírhatja a komment ablakban is (a kétnyelvű szöveg oka, hogy ezt belinkelem az angol nyelvű cikkben is).