A múlt héten harmadik alkalommal került megrendezésre brüsszeli Interclassics (a hivatalos oldal az alábbi linken érhető el). A szervezők azonban korántsem kezdők, referenciájuk Hollandia legfontosabb oltimer-rendezvénye, a januárban már 25. szülinapjára készülő Interclassics Maastricht. Persze nincs könnyű dolguk a konkurencia fényében, a tavalyi brüsszeli Interclassics messze elmaradt a nagyobb regionális rendezvényektől, mind méretben mind minőségben. Nem láttam nagy aukciós standot, mint amivel Coys, Bonham vagy az Arcturial szokott készülni, nem készültek standdal a máshol bejáratott specialisták (mint a HK Engineering), és a Párizsban megszokott kisebb privát gyűjteményekhez fogható standokból sem volt sok. Az igazi vízválasztó a Retromobile/Techno Classica és a többiek között a gyári márkamúzeumok jelenléte, illetve azok hiánya. Az oldtimer-rendezvények sokáig elsősorban használtautó-börzék voltak, amelyek azzal emelték ki magukat a sima használtató-piacok közül, hogy hogy a szervezők megnyernek egy “védnököt”, általában egy születésnapját ünneplő márkát, amely elhozza a saját múzeumából legféltettebb kincseit. Így került Antwerpenbe a Jaguar egyik másik legendás versenyautója, és Maastrichtba a BMW saját kollekciójából a versenyre felkészített, M-es harci színekben pompázó M1 vagy a Z8-as, Art Car festéssel. Nem mintha az a pár tucat eladásra kínált 911-es, sirályszárnyas SL vagy Ferrari nem érdemelné meg a kitérőt persze.
Az elmúlt két-három év oldtimer-rendezvényei alapján nekem úgy tűnik, hogy a régió (BENELUX, illetve Németország észak-nyugati része) nagy rendezvényein egy stabil kiállítókör jár körbe gyűjteményével, bár a kínálat azért folyamatosan változik. A Brüsszelben most vasárnapig el nem kelt darabok egy hónap múlva ott lesznek az Essen Motor Show oldtimer-szekciójában, és a két-három szép verdát forgató privát hobbigyűjtők ott lesznek a Techno Classicán is, bár a Retromobile-on standot bérelni már túl nagy falat lenne nekik. Belgiumban azonban annyi oldtimert tartanak fenn, hogy simán elférne még két ilyen rendezvény. Az Interclassic szervezői pedig mindig igyekeznek valami többletet adni.
A szervezők pedig igyekeztek emelni a tétet: ez évben öt nagy nemzeti autómúzeumtól kapnak erősítést: a brit nemzeti múzeum (Beaulieu), a holland Louwman, a Mulhouse-i Schlumpf-gyűjtemény és a Torinói Autómúzeum is ki fog állítani, természetesen a hazai Autoworld mellett. Minden múzeum küld pár emlékezetes autót, mint a Talbot Lago a Lowmansből, Mulhouse-ból természetesen Bugatti, Cisitalia Torinóból. A másik téma a 10-es és 20-as évek Cyclecarjai, amelyek olcsó könnyű építésű autók voltak a kevésbé tehetősek osztályrésze volt, de természetesen ezekkel is megpróbáltak versenyezni. Persze a rendezvény elsődleges célja az adásvétel, így természetesen ott lesz több tucat kisebb és nagyobb kereskedő és gyűjtő.
A rendezvény fő attrakciója a nagy ötös, és a poszter szalagcíme nem túloz, ez tényleg nagy húzás volt a szervezőktől. Sikerült megidézni öt nagy ország nemzetközileg elismert nemzteti autómúzeumát, akik három neves autójukkal és némi dekorációval az adott múzeum stílusában. Bár korábban is számíthattak a szervezők Belgium és Hollandia nemzeti autómúzeumára, ez évben öt nagy nemzeti autómúzeumtól kapnak erősítést. A nevével ellentétben brit Bealieu múzeum egy 1930-as Bentley Blowerrel (4.5 literes feltöltött, lám-lám, már akkor is divat volt a downsizing), egy szivar Lotus versenyautóval és 1909-es Rolls-szal készültek. A holland Louwman gyűjtemény (amelyet ez évben nekem is sikerült meglátogatni) pedig egy Impozáns Talbot Lago mellett egy Porsche 718/2 F2-es versenyautót és egy 1916-os Crane Simplex luxusautót hozott el (pár kulcsadat: 8.8 literes motor, 110 LE).
A Mulhouse-i Schlumpf-gyűjteményt nagyjából úgy sikerült lekésni, hogy szinte a kapuban voltam, de már beütött a záróra. Utólag is sajnálom, mivel a Schlumpf a Jalopnik szerint a világ legjobb autómúzeuma, bár szerintem ez egy elég bátor kijelentés, elnézve a konkurenciát… A franciák egy futurisztikus 1948-as Panhard Dynavia tanulmányautót hoztak el, olyan furcsaságokkal, mint a gombnyomásra nyíló ajtó. Mellette egy 1902-ben 140km/h-t is elérő Serpolet Type H parkolt, a sort természetesen egy Bugatti zárta, mégpedig a Type 46 1933-ból. A franciákkal szemben a Torinói Autómúzeum állított ki, amely a nyáron szintén megvolt. A három autó (Cisitalia 202 Spider Nouvolari, 1927-es Fiat 520 és az OM 469 N (akinek nem mond semmit a két betű, az Officine Meccaniche rövidítése), három különböző kor és karakter.
Természetesen a hazai Autoworld is kitett magáért. A Múzeum az elmúlt egy évben időszakos tárlataival, főleg a Ferrari megemlékezése miatt vált emlékezetessé számomra), de ezúttal a saját készletéből hozott el 3 szép darabot. 65-ös AC Cobra nem értem mit keres itt (gondolom királyi tulajdonosa volt), a 1921-es Minerva Vandenplas I. Albert belga király személyes használatú autója volt. Hogy képbe helyezzük a Minerva márkát Charles Rolls a századfordulón Minerva dílerként kezdte autóipari karrierjét Angliában. A két utcai autó között pedig Thierry Boutsen 1985-ös Arrows szolgálati autója parkol.
A rendezvény egyik érdekessége az argentin Zapp család részvétele, akik több mint 10 éve járják a világot egy 1928-as oldtimerrel, és négy (4!!!) gyerekkel. Érdekes módon nincs saját honlapjuk (de elég pár cikket elolvasni rengeteget írtak róluk). Dacára a szűkös kereteknek, elég jól viselik a vándoréletet, a négy gyerek négy különböző országban született, és állítólag anyagilag önnfenntartó a projekt, mindig vendégül látja valaki (az InterClassics díszvendégeként ők nyitották meg a rendezvényt). Íme egy videó a rendezvényről kiguruló 1928-as Graham-Paige-ről.
A másik kiemelt téma a 10-es és 20-as évek Cyclecarjai. Ezek olcsó könnyű építésű autók voltak a kevésbé tehetősek osztályrésze volt, de természetesen ezekkel is megpróbáltak versenyezni. Félelmetes látvány amikor a verseny hevében a navigátor szinte térdtől kilóg, ahogy a kanyarban egyensúlyban tartsa a borulékony háromkerekű versenyautót.
A múzeumok körül olyan érdekességek parkoltak, mint a Sbarro és ISDERA egyedi Ferrari kompozíciói (még mindig alig hiszem el, hogy Ferrari 456-os adta az életét a Sbarro miatt) vagy a Mclaren CanAm versenyautó. Ezek ugyanúgy eladásra érkeztek, mint az impozáns ezüstszínű 1930-as Bentley speed 8, amelynek futurisztikus 1954-es átdolgozása is javában benne van az oldtimer-korban. Igazából dekorációnak szánták, de az 1000 lóerős Sunbeam rekordautó (becenevén, a vörös meztelen csiga) motorja az autó sziluettjével nagyon emlékezetes maradt (a hivatalos feljegyzések a 200km/h határ átlépéséért emlékeznek rá).
Mivel a rendezvény lelke azért az oldtimerbörze, a nagyobb kereskedők igyekeztek komolyabb standokat állítani, amelyek méltóak a kiállított autók értékéhez. Az értékrendek azonban érdekesen alakulnak, a régi időkből Bugattik, Lambók, Jaguarok 911-esek és Alfa GTV-k pódiumon, míg a modern kor (szintén nem filléres) Ferrarijai, Mercedesei a sarokban.
A kiállítás harmadik pillére a márkaklubok standja volt. Ezek többsége vándorstand, amely a régió 4-5 rendezvényén tiszteletét teszi, a bajor klub díszletei már többször szerepeltek a blogon, most azonban a VW hozta el a legérdekesebb flottát. Már a nagykerekű bogár sem utolsó, de a sirályszárnyas versenyautó és a fehér sportkupé a Karmann Ghiákhoz szokott műértőknek is újat mondhat. A Talbot Matra Simca klub vagy a Peugeot 504 Cabrio klub hazai szemmel eléggé egzotikusnak hat. Az Alfa GTV-k évek óta nagy megbecsülésnek örvendenek (a márkaklubok a Bonhams standon is volt egy)
A kiállítás legviccesebb jelenete az volt, amikor a Cobra klubnál már vagy 10 perce beszélgettem egy fószerral angolul, akiről a Klubelnök árulta el, hogy magyar. Mint kiderült, a Spái versenypályánál hoztak létre egy szimulátor-fejlesztőközpontot, többek között Michelisz Norbert támogatásával.
A honlapjuk alapján elég jó szerkókat árulnak, elég jól néz ki ahogy Norbi és Monteiro tekeri a kormányt a szimulátorban. Akinek a Spái versenypályán van dolga, csak el kell rontania egy kanyart és máris betér hozzájuk. :).
A végére még ötletszerűen pár verda, ami emlékezetes maradt. Akadnak köztük furaszerzetek, mint a Heinkel tojásautók, szupersportkocsik, mint a Ferrari F40-re emlékeztető francia Venturi 400 vagy maga az F40 versenyváltozata vagy versenyszériák királyai, mint az Alpine-ok különböző korokból. Ezek közül egy-két darab elég ahhoz hogy ki legyen pipálva a napom.
A múlt évben azt írtam a brüsszeli Interclassicsról, hogy aki egy oldtimer-rendezvényt tervez, ne ez legyen az. A szervezők azonban ez évben minden tekintetben emelték a tétet. Ezt az öt nagy autómúzeumot egy kiállításon se láthattuk még együtt, egy kisebb standdal készült a Bonhams is, és minden kötelező érdekességet kipipálhattuk, mint a terepasztal vagy a művészek részlege.
Egyedül a gyári múzeumok hiányoztak, és ezért persze a környezet elmarad attól, amit a neves történelmi márkák szakemberei képesek teremteni. Szerintem a képek is visszaadják, hogy hiányoztak azok az állkapocsejtő beállítások, amelyeket a Mercedes Museum kellékesei csípőből hoznak a Techno Classicán. De ettől függetlenül is annyi különlegességet hoztak el az ezévi brüsszeli Interclassicsra, hogy meggyőztek róla hogy rászánjam az időt jövő évben.
